
Energetikai rendszerek tervezése
Földünkön egyre csökken az emberiség által az elmúlt évszázadokban leginkább kiaknázott energiahordozók mennyisége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs megoldás a szükségletek teljes kielégítésére. A feladat csak annyi, hogy lehetőségeink keretén belül csökkentsük igényeinket, illetve olyan energia hordozókat keressünk, melyek biztonságosan és hosszú távon hozzáférhetőek.
Az energetikai tervezést leginkább két lépésben lehet bemutatni:
Az első lépés egy adott tevékenység, épület vagy technológia energetikai vonatkozásainak megismerése vizsgálata és a vizsgálat alapján megoldási javaslatok elkészítése. Ritkán fordul elő, hogy egy feladatra csak egy megoldás adódjon, ezért nagy jelentősége van a folyamatos megbízói egyeztetésnek.
A második lépésben a kiválasztott koncepció mentén megtörténik a tervezés. Egy energetikai rendszer tervezése általában több szakág bevonását igényli. Elsődlegesen érinti a gépészetet és elektromosságot, a megvalósítás azonban statikai és építészeti kérdéseket is felvet.
Cégünk a Gerappa Energetika Kft. széleskörű szakember háttere segítségével áll rendelkezésére a legkülönfélébb energetikai problémákkal kapcsolatban és vállalja komplett energetikai rendszerek tervezését.













